refelet
Kezdőlap

Vissza a kezdőlapra!

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek
 
Bemutatkozás
 
Lelkészi Hivatal
 
Facebook
 
 
Honnan néznek?
 
Esküvő

 

 

ESKÜVŐ

 

"Ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk."

I János 4:12

 

   Kedves Jegyespár! A házasságot Isten adta az embernek, még a teremtés hajnalán. „És látta az Úr Isten, hogy nem jó az embernek egyedül lenni…”. Ezért teremtette az embert férfivá és nővé, mert ketten képesek csak az Isten képmását kiábrázolni. Ott jelenik meg az Isten képmása, létezésének lényege, ahol egy férfi és egy nő az Isten által elképzelt és nekünk ajándékozott önzetlen, önfeláldozó, önátadó, nyitott, őszinte, öröm- és bizalomteljes szeretetkapcsolatban tud együtt élni.

 

 

 Esküvői adatlapunk bal oldalon a "Letölthető Dokumentumok" rovat alatt érhető el!

 

   A házasságkötést a Szigethalmi Református Egyházközségünkben felkészítés, jegyesoktatás előzi meg, ahol az Istentől kapott fenti értékekről hallhatnak és beszélgethetnek a jegyespárok. A jegyesoktatás alapja és vezérfonala az eskü szövege, amelyet Isten és a gyülekezet színe előtt mond el a jegyespár. Az esküvői szertartás megtartásának egyik feltétele, hogy a jegyespár részt vesz az esküvőt megelőző felkészítéseken.

   A magyar polgárjogi törvények szerint a Református Egyház nem köt házasságot, azt csak anyakönyvvezető köthet. Templomunkban a már megkötött házasságok megáldása történik Istentisztelet keretében.

   Mindezek fényében várjuk és köszöntjük a jegyespárokat! Isten áldását kérjük a házasulandó jegyespár egész családja életére és készülünk a további találkozásra Önökkel!

   Esküvőre személyesen lehet jelentkezni. Időpont-egyeztetésre és adatfelvételhez kérjük, jöjjenek el a Szigethalmi Református Lelkészi Hivatalba, mely a  Kossuth Lajos utca 21 szám alatt található.

 A stóladíjjal kapcsolatban a presbitérium a 2022. január 25-i gyűlésen a következő határozatot hozta, mely február 1-jével hatályos (8./2022. sz határozat): "A presbitérium a stóla mértékét az egyháztagok esetén 15.000 Ft-ban, a nem egyháztagok esetén 40.000 Ft-ban határozza meg".

A stóla díj ennek értelmében 40.000 Ft, annak aki egyháztag volt gyülekezetünkben 15.000 Ft (egyháztag, aki rendszeresn fizeti az egyházfenntartói járulékot, azaz a terhek hordozásában részt vesz, református gyülekezetünk érvényes választói névjegyzékében szerepel).

A stóladíjat a lelkészi hivatalban lehet befizetni, de számlaszámunkra (61200395-10012071) is utalható. Ez utóbbi esetben, kérem tüntesse fel a közleményben, hogy stóladíj, valamint nevét és lakcímét!

 

Elérhetőségeink:

//szre.gportal.hu/gindex.php?pg=36916785

Lelkészi Hivatal nyitva tartása és a pénztári órák:

//szre.gportal.hu/gindex.php?pg=36916779

Számlaszámunk: 61200395-10012071 Polgári Takarékbank

Néhány gondolat egyházközségünk fenntartásáról az alábbiakban:

//szre.gportal.hu/gindex.php?pg=37020902

 

Áldás, békesség!

Szigethalmi Református Egyházközség

 
Kapcsolat
 
Galéria
 
Segíthetünk?
 
Tájékoztató
 
Szervezeteink
 
Hasznos
 
Látogatók
Indulás: 2016-03-01
 
Tartalom

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre