refelet
Kezdlap

Vissza a kezdlapra!

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Hrek
 
Bemutatkozs
 
Lelkszi Hivatal
 
Facebook
 
 
Honnan nznek?
 
Hrek - cikkek
Hrek - cikkek : „A j hzassg ma is men!” – Kezddik a hzassg hete

„A j hzassg ma is men!” – Kezddik a hzassg hete

HKH  2018.02.14. 13:36

„A j hzassg ma is men!” – Kezddik a hzassg hete

 

Budapest – Idn 11. alkalommal, 2018. februr 11–18. kztt rendezik meg a hzassg hett. A rendezvnysorozat clja, hogy felhvja a figyelmet a hzassg rtkre. A nyitrendezvnyen Fazekas Rita s Zmbori Soma, a hzassg hete idei hzasprarcai. Beszlgetskbe belehallgattunk.

 

 

„zenni szeretnnk a fiataloknak, a mg egyedlllknak s azoknak is akik mr hzassgban lnek, hogy j hzassgban lni men! A hzassg ajndk! Istentl megszentelt kapcsolatszvetsg, melyben megharcolunk egymsrt, egymssal, valamint sajt magunkrt is” – fogalmazott Fazekas Rita.

Zmbori Soma elmondta, hogy a hzassg hete alatt arra trekednek, hogy a sajt megtapasztalsaikkal, lmnyeikkel, egyttal a nehzsgeik megosztsval zenjenek, hogy az egymst szeret prok merjenek elktelezdni. A sznmvsz hangslyozta, hogy felesgvel egytt hisznek a hzassg intzmnyben, mely nmagban, a kettejk kzti szvetsgen tl gy vlik teljess, ha az emberi szvetsget Isten ldsa ksri. Fazekas Rita jogsz, meditor hangslyozta, hogy a hzassg „nem sodrds, nem egy passzv dolog, hanem aktv cselekedet”. A hzaspr kiemelte, hogy fontos megltni, hogy a hzassg megtartsra is trekedni kell, gy a prkapcsolaton belli beszlgets, egymsra figyels, klcsns tisztelet fontossgra hvtk fel a figyelmet. (Az Evanglikus.hu-n Fazekas Ritval s Zmbori Somval kszlt interj itt rhet el.)

 

A cikk folytatsa a Tovbb... gombra kattintva rhet el!


„Nem elg egyszer egy nagy boldogt igent kimondani, hanem kell, hogy ezt kvesse sok apr, mindennapi dnts a trsunk mellett. A hzassg hete arra hv minden prkapcsolatban l embert, hogy ezen a hten klnsen is mindennap fejezze ki a szeretett a trsa irnt” – fogalmazott Herjeczki Kornl. A hzassg hete mozgalom orszgos koordintora beszdben kiemelte, hogy rmteli statisztikk mutatjk, hogy vrl vre n a hzassgktsek szma.

„A hzassg hete olyan ht, amikor nem temetjk vagy siratjuk a csaldot! Ekkor nem a mlthoz, hanem jvhz tartoznak mondjuk a csaldot” – mondta Br Lszl tbori pspk. A Magyar Katolikus Pspki Konferencia Csaldbizottsgnak elnke a csald intzmnye s a trsadalom kztti prbeszdre hvta fel a figyelmet. Az „ltet sodrsban” idei mottval kapcsolatban a katolikus pspk kiemelte, hogy a csaldot nem csak bels feszltsgek, hanem kls ideolgik is fenyegetik, ezrt is fontos, hogy „tiszta forrsbl mertsnk”. Br Lszl a btorsg, szintesg s az egsz ember jelenltnek fontossgrl beszlt.

„Kt nzs titkos prbaja” – idzte Szab Lrinc verst Steinbach Jzsef. A Dunntli Reformtus Egyhzkerlet pspke, a Magyarorszgi Egyhzak kumenikus Tancsnak elnke elmondta, hogy ahhoz, hogy egy hzassg teljes legyen, nem elg, ha egymsban bzunk, hanem szksges az l Isten jelenlte is. „A felekezetek kumenikusan, mindenki fel nyitottan vgzik a csaldsegts s a lelkigondozs szolglatt” – fogalmazott a reformtus pspk. Steinbach Jzsef a jegyesoktats fontossgra hvta fel a figyelmet.

Trk Szabolcs csald- s prterapeuta, pszichoterapeuta szakorvos praxisa alatt azt tapasztalta, hogy a trsadalomban egyre nagyobb igny van a prkapcsolatok megerstsre, azok minsgi javtsra. „rvendetes, hogy egyre kevsb jelent szgyent, hogy ha valakik prterpira jrnak” – mondta a Semmelweis Egyetem Mentlhigin Intzetnek docense. „Egy hzastrssal meglt trd, figyelmes, gondoskod kapcsolat enyht, gygyt hatssal lehet a korbbi sebzettsgeinkre is” – hangslyozta Trk Szabolcs.

A hzassg megerstsrt hozott kormnyzati dntsekrl Beneda Attila beszlt. „Akkor ers a trsadalom szvete, ha csaldokban lnek az emberek” – mondta a csald- s npesedspolitikrt felels helyettes llamtitkr. Beneda Attila felidzte, hogy 2016-ban hszves trend dlt meg, ugyanis onnantl kezdve n a hzassgok szma. A helyettes llamtitkr a csaldtmogatsi adkedvezmnyre s a csaldi otthonteremtsi kedvezmnyre hvta fel a figyelmet, hangslyozva, hogy ezek az intzkedsek a csaldok megerstst szolgljk.

 

Forrs: http://lutheran.hu/20180208-hazassaghete

 

lds, bkessg!

Szigethalmi Reformtus Egyhzkzsg

 

Mg nincs hozzszls.
 
Kapcsolat
 
Galria
 
Segthetnk?
 
Tjkoztat
 
Szervezeteink
 
Hasznos
 
Ltogatk
Induls: 2016-03-01
 
Tartalom

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG